Lefogyni, de okosan!

2011 10. 05. | Pati Nagy Attila | Tanfolyamok

Interjú Héder Évi, dietetikussal, a Fat Free Testsúlycsökkentő Központ igazgatónőjével az Életmódtanácsadó Wellness Trainer tanfolyamról.

Évit a Fitness Company aerobik edző tanfolyamán ismertem meg. Akkoriban újságíróként dolgozott és Magyarország egyik vezető üzleti lapjának a CashFlow magazinnak volt a főszerkesztője. Az aerobik tanfolyamot csupán szórakozásból, kikapcsolódásképpen, mondhatni hobbiból végezte el.Aztán néhány hónap múlva a MOM Wellness-ben már mint közkedvelt aerobik edző vezette reggelente az óráit egyre népesebb vendégkörnek, majd rohant a szerkesztőségbe összeállítani a következő lapszámot.

Az idő tájt indítottuk a Fat Free Fogyiklubot, amelynek egyik francishe partnere éppen a MOM Wellness volt. Évit kértük meg az ottani klub koordinálásra és a foglalkozások vezetésére.  Tudni kell, hogy a Fat Free Fogyiklub éveken át egy vergődő vállalkozás volt, amelybe csak öltük a pénzünket és sehogy se akart komolyan beindulni.

Hosszas lelkizés és fejtörés után úgy döntöttem, hogy felszámolom az eredetileg franchise rendszerben elképzelt klubhálózatot és egyetlen klubra, a budapesti központra fókuszálva megpróbáljuk az alapoktól felépíteni a testsúlycsökkentő klubot. Amit nem tudtunk megcsinálni 25 partnerrel azt megpróbáltuk Évivel ketten összerakni.

A klub szakmai vezetője Évi lett én pedig a piacépítési feladatokat végeztem. Lépésről-lépésre építkezve fokozatosan kezdett beindulni a vállalkozás. Évi időközben elvégezte a személyi edző tanfolyamot, majd beiratkozott a Semmelweiss Egyetemre a dietetikus szakra.

Ez éppen négy éve volt és idén júniusban vette át a diplomáját, méghozzá nem is akármilyen diplomát. Vörösdiplomás dietetikusként végzett. Évit a Fat Free Testsúlycsökkentő Központban szerzett üzleti és szakmai tapasztalatairól és az Életmódtanácsadó Wellness Trainer tanfolyamon végzett munkájáról kérdeztem.





Hét éve vezeted a Fat Free Testsúlycsökkentő Központot.  Próbáld meg összegezni a tapasztalataidat. Ha fogyókúráról van szó, van valami titok, valami titkos recept?

Pont az a titok, hogy nincs titok. Talán ezt a legnehezebb megértenie a legtöbb fogynivágyónak, hogy a hosszú távú, tartós súlycsökkentéshez vezető megoldás pofonegyszerű alapokon nyugszik. Adva van egy tökéletes testünk, és valójában semmi más dolgunk nem lenne, mint hogy elegendő energiában, megfelelő tápanyagarányokban, és természetesen mozgásban megadjuk, ami jár neki.

Ha megtanulunk együtt működni a szervezetünkkel, akkor nem lehet többé súlyproblémánk. Ehhez képest pedig mit csinál a legtöbb fogyni vágyó? Bonyolult kúrákban gondolkozik, nem eszik, vagy furfangos diétákkal próbálja megerőszakolni a saját testét.


Vörös diplomával végeztél a dietetika szakon és egy saját kutatásból írtad a szakdolgozatodat a Semmelweis Egyetemen. Nagyon komoly visszhangot váltottak ki a kutatásból leszűrt következtetéseid. Mesélnél erről?

Szívesen:)
A kutatásom témája a Fat Free, mint módszer hosszú távú súlytartása volt. Megkerestünk 200 egykori, átlagosan 3,5 éve hozzánk járt vendégünket, és megnéztük, hogy közülük hányan tartották a súlyukat, hányan fogytak tovább, és hányan híztak vissza.
Egyedülállónak bizonyult a kutatásom abban, hogy ilyen hosszú nyomonkövetése (3,5 éves) a világon egyetlen más fogyókúrás módszernek nincsen, sőt, még egy éves nyomonkövetése sincs sok módszernek, ami nagyon szomorú tény.

A Fat Free 3,5 éves súlytartási eredményei pedig nemcsak a konzulensemet, hanem a bíráló bizottságot is megdöbbentették, az államvizsga bizottság elnöke, Dr. Szabolcs István belgyógyász, endokrinológus professzor pedig elismerően jegyezte meg: Gratulálok, ez egy nagyon sikeres módszer!


Miért tartod fontosnak, hogy egy aerobik, testépítő vagy egy személyi edző képben legyen a táplálkozás témakörével?

Igazi eredmény akár fogyókúrában, akár a sporteljesítőképesség, erőnlét javulásában csak az anyagcsere javulását (gyorsulását) eredményező, az edzéseket támogató táplálkozási rutin megteremtése mellett érhető el.

Ha egy edző sikeres akar lenni, és valódi eredményeket akar elérni a kliensekkel, akkor felkészültnek kell lennie a helyes táplálkozási irányelveket illetően. Állást kell tudnia foglalni napjaink csodadiétáit illetően, és okos érvekkel kell tudnia lebeszélni klienseit a tudománytalan módszerekről. Ugyanakkor észre kell tudnia venni azokat a táplálkozási hibákat, amelyet a kliense elkövet, és javaslatot kell tudnia tenni, mit változtasson.

Mi az ami egy edző kompetenciája és hol kezdődik a dietetikusi feladatkör?
Az edzőknek tisztában kell lenniük az alapvető táplálkozási hibákkal, amelyek lassítják az anyagcserét, fokozzák a raktározási hajlamot, és ezáltal akadályozzák a hosszú távon eredményes fogyókúrát.

Fel kell ismerniük ezeket a kliens táplálkozási naplójában, és javaslatot kell tudni tenniük a változtatásra. Meg kell tudni becsülniük a kliens napi energiaszükségletét. Naprakésznek kell lenniük a csodadiétákat illetően, és táplálkozási alapismereteik segítségével hiteles tanácsokat kell tudni adniuk.

A dietetikus feladata a fentiek mellett az egészséges felnőtt lakosság, és természetesen a már valamilyen betegségben szenvedő emberek számára személyre szabott táplálkozási tanácsok megfogalmazása, egyénre szabott étrendek készítése.
Egy táplálkozási ismeretekben jártas edző kiváló segítsége lehet egy dietetikusnak, ahogy nálunk a Fat Free Testsúlycsökkentő központban is történik; a két képzett életmód-tanácsadó edzőnk, Gordos Mónika, és Szabados Tímea már előkészítve adja át nekünk dietetikusoknak az ügyfelet, hogy készítsük el személyre szabott étrendjüket.


Mit tanítasz az Életmódtanácsadó Wellness Trainer tanfolyamon?
Miért érdemes eljönni hozzád?


Azoknak ajánlom feltétlenül a tanfolyamot, akik edzőként még személyre szabottabban szeretnének foglalkozni klienseikkel: a tanfolyamon megtanuljuk kielemezni a kliens táplálkozását, azonnal észrevenni benne a hízást eredményező, vagy a fogyást akadályozó táplálkozási hibákat.

Mindenki számára érthető élettani érvekkel tanuljuk meg lebeszélni a klienst arról, hogy koplalással akarjon veszíteni a súlyából, és részletesen kielemezzük napjaink csodadiétáit.
Olyan tudásanyaggal bővítjük az edzők, és az egyéb szakmákból érkező tanulók tudását, hogy képessé válnak olyan csoportok szervezésére is, amilyen a Fat Free fogyiklub volt egykor. Nagyon sok tanfolyamot már elvégzett tanulóval tartom a kapcsolatot, akik ezt már megvalósították, és sikerrel fogyasztják le a klienseiket sorozatban, és fordulnak hozzám egy-egy bonyolultabb ügyfelük étrendjének elkészítésével kapcsolatosan.

Egyszóval, aki ilyesmiben gondolkodik, annak ez a tanfolyam kihagyhatatlan!
Végül, de nem utolsósorban ajánlom mindenkinek a tanfolyamot, aki saját maga, és családja, gyerekei számára szeretne egy élhető, egészséges, súlyprobléma mentes táplálkozási mintát kialakítani.

Ne felejtsük Ghandi szavait: Te magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz!

Visszakövetés (trackback) link bloggereknek: http://edzokepzes.hu/blog/tckbck/1317794271226915

Hozzászólások:

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy ha még nem tetted meg, regisztrálnod.

A regisztrációhoz válassz magadnak egy becenevet és egy jelszót!

Optimális méret: 55x67 pixel.

Bejelentkezve:

Jelszókat csak akkor kell megadni, ha meg akarod változtatni, egyébként hagyd üresen.

Optimális méret: 55x67 pixel.



adesi
adesi | 2011. október 5.
szia
mennyibe kerül a tanfolyam és milyen hosszú?
PatiAtti
PatiAtti | 2011. október 6.
Szia!
A tanfolyam ára 68.000 Ft és négy nap.
Október 15-16, 22-23